Országos Mentőszolgálat: eredményes szakszervezeti egyeztetés volt a mentőknél

Budapest, 2017. május 31., szerda (MTI) – Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója egyeztetett Toma Lajossal, a Mentődolgozók Önálló Szakszervezetének (MÖSZ) elnökével szerda délelőtt Budapesten; áttekintették a mentődolgozók bérezésének, anyagi és erkölcsi megbecsülésének javításáért eddig tett intézkedéseket és a jövőbeni teendőket is – tájékoztatta a mentőszolgálat szóvivője az MTI-t.

Győrfi Pál közleményében Toma Lajost idézve azt írta, a reprezentatív érdekképviselet elnöke hangsúlyozta, hogy az eddigi, közös eredmények alapján (a MÖSZ egyebek mellett aktívan részt vett a négyéves ágazati bérfelzárkóztató program kialakításában, a szakdolgozói kamarai tagdíjak munkáltató általi átvállalásának biztosításában is) továbbra is a tárgyalóasztal mellett kívánják elérni céljaikat.

Hozzátette: ezek között elsődleges az egészségügyi dolgozók, így a mentődolgozók számára is a tárgyalóasztalnál “kiküzdött”, a garantált bérminimum-emelés miatt “összecsúszott” bértáblák értékállóságának visszaállítása.

A tájékoztatás szerint Csató Gábor főigazgató kijelentette, hogy minden érdekképviselettel, szervezettel kész együttműködni, ha azok céljai és tevékenysége valóban az Országos Mentőszolgálat dolgozóinak érdekeit szolgálja, így a MÖSZ “megalapozott és jogszerű törekvéseit is kész minden erejével támogatni”.

Toma Lajos május 15-én az M1 aktuális csatornán azt mondta, a MÖSZ továbbra is a tárgyalóasztalnál kíván eredményeket elérni, így nem vesz részt a másik szakszervezet által meghirdetett tüntetésen.

A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége, valamint a Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezetének mentő tagszervezete figyelemfelhívó demonstrációt tart szerda délután Budapesten.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.