Törvényszék: négymilliós óvadék ellenében szabadlábon védekezhet a BAH-csomópontnál balesetet okozó sofőr

MTI Fotó: Mihádák Zoltán

Budapest, 2017. szeptember 8., péntek (MTI) – Előzetes letartóztatásba került, de négymillió forintos óvadék megfizetése esetén szabadlábra kerülhet a fővárosi BAH-csomópontnál szerdán halálos balesetet okozó sofőr – tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék péntek délután az MTI-t.

A főváros XI. kerületében, a BAH-csomóponti felüljárón szerda hajnalban ütközött össze egy kisbusz és egy személyautó. A balesetben egy ember meghalt, többen megsérültek.

A Fővárosi Főügyészség péntek reggeli közleményében azt írta: a sofőr előzetes letartóztatását indítványozzák. Ezt azzal indokolták, hogy a moldovai állampolgárságú gyanúsított Magyarország területén sem lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel, sem Magyarországhoz kapcsolódó bármilyen kötelékkel nem rendelkezik. A valódi, illetve tényleges tartózkodási helye jelenleg nem állapítható meg, ami a baleset igen súlyos következményeire is figyelemmel megalapozza annak veszélyét, hogy szabadlábon hagyása esetén elrejtőzne a nyomozó hatóság elől vagy elhagyná az országot – fogalmaztak.

A törvényszék péntek délutáni közleményében azt írta: a nyomozó hatóság halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt folytat nyomozást E. S. moldovai állampolgárral szemben. A balesetnek – mint kiemelték – nemcsak halálos sérültje van, hanem további nyolc ember súlyosan megsérült, volt, aki gerinctörést szenvedett.

A megalapozott gyanút a moldovai sofőr beismerő vallomásán túl a többi között a lefoglalt kamerafelvétel, a helyszíni szemléről készült jegyzőkönyv és a tanúvallomások támasztják alá – írta a törvényszék, hozzátéve: a bűncselekmény jelentős tárgyi súlyú, büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés.

A bíróság megállapította, hogy a gyanúsított büntetlen előéletű, de külföldi állampolgár, akinek Magyarország területén sem lakóhelye, sem tartózkodási helye nincs. A végzés szerint fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye, azonban önmagában a tény, hogy a terhelt külföldi állampolgár, még nem indokolta a legsúlyosabb kényszerintézkedés alkalmazását. Ugyanis – mint írták – E. S. családi körülményei rendezettek, családja Olaszországban él, és gyermeke ott tanul.

Ennek nyomán a Budai Központi Kerületi Bíróság elfogadta a védő óvadék megállapítására vonatkozó indítványát, az óvadékot a bíróság négymillió forintban állapította meg.

A közleményben kitértek arra is, hogy a törvény nem határozza meg az óvadék minimumát, illetve maximumát. Azt a terhelt személyi körülményei és vagyoni helyzete alapján állapítják meg, hogy az elég visszatartó erőt jelentsen, de ne lehetetlenítse el az érintett pénzügyi helyzetét.

A terhelt csak a jogerősen megállapított óvadék befizetése esetén szabadulhat, addig előzetes letartóztatásban marad, amely az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, legfeljebb október 8-ig tart.

A végzés nem jogerős, mert az ügyész fellebbezést jelentett be az előzetes letartóztatás elrendelése érdekében – olvasható a törvényszéki közleményben.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.